Kütyük, fémek A-tól Z-ig

A-Z olcsóság

Gyártósoron az iPhone 8 és az Essential, reszkethet az Android?

2017. augusztus 14. - azolcsosag Dani

Itt van az ősz, itt van újra, legalábbis a kütyüőrültek már számolják vissza az új okostelefonos évad beköszöntéig hátralévő napokat. Bár egyes híresztelések megpróbálták ráhozni a frászt a mobilrajongókra, az iPhone 8, és az Essential is úton van, a felhasználók felé, nem késik egyik nagy durranás sem.

Az Androidnak fel kell kötnie a nadrágját, mert egyszerre két kihívója is főszerephez jut. Az Apple tizedik generációja, és az Essential már gőzerővel készül.

De, hogy miért kapott szárnyra a csúszásról szóló rémhír? Nos, azért maradjunk annyiban, hogy megvolt az alapja. A kijelző alá becsúsztatott ujjlenyomat leolvasó volt az első banánhéj, amin majdnem elcsúszott az Apple, ráadásul a vezetéket nélkülöző töltés kivitelezése sem egyszerűsített a helyzeten. A DigiTimes, azonban a héten eloszlatta a bizonytalanság ködét: ráerősítve arra a híresztelésre, hogy az iPhone 8 három féle kijelzővel érkezik, és bizony, hogy érkezik, a tömeggyártás ugyanis már megkezdődött.

iphone8.jpg

Természetesen az nem garantálható, hogy a kezdésre lesz annyi csúcsmodell, ami kielégíti az igényeket, és persze a fejlesztők utólag is bővíthetik a kütyü tudását, például szoftveres innovációk formájában. Bár az internet népe megülte a nem hivatalos keresztelőt, és iPhone 8-ként emlegeti az új konstrukciót, ezt azonban az Apple nem erősítette meg, tehát még a hivatalos név nem ismert.

Az Android atyja, Andi Rubin bejelentette, hogy az Essential Phone gyártása szalagos gyorsasággal megkezdődött. Ebben az esetben a debütálás valóban csúszott, hiszen az év elején még június volt a kitűzött cél, ehhez képest augusztusban startol a sztár mobil. Az Amazon, és a Foxconn nem habozott finanszírozóként, míg előbbi értékesítőként is a kezdeményezés mögé állt.

essential.png

És, hogy miben rejlik az Essential eszenciája? Az új ökoszisztéma alapja a vállalat Ambient OS rendszere, mely a felhasználó összes elektronikai készülékét együttműködésre hangolja. Az Essential tehát egyfajta központi irányítórendszerré avanzsál. Emellett egy okos otthoni HUB kialakítása is tervben van a cégnél.

A fentiek fényében az Amazon érdekes döntést hozott akkor, amikor értékesítőként önként vetélytársat szerzett Echo termékének, támogatva ezzel az Essential hódítását.

Mondd, te melyiket választanád?

süti beállítások módosítása