Kütyük, fémek A-tól Z-ig

A-Z olcsóság

Egy parádés bukás-történet margójára

2019. november 01. - azolcsosag Dani

Az esztendő végén nemcsak 2019-től vehetünk könnyes búcsút, hanem a Windows 10 mobile rendszertől is, melynek támogatását megszünteti a Microsoft. Új platform kitalálásáról szó nincsen, a vállalat inkább besorolt a nagyágyuk (iOS, Android) mögé.

A Microsoft hivatalosan bejelentette, hogy december 10-től megszűnik a Windows Phone 8.1-es mobilokhoz társuló alkalmazásbolt, ezért a vállalat javaslata szerint érdemes Windows 10 Mobile-ra frissíteni.

Az mondjuk megfejthetetlen, hogy utóbbi ajánlás miért is látott napvilágot, lévén a fenti dátumtól kezdve az operációs rendszer támogatása végleg holtpontra ér, vagyis a kütyük ugyan tovább élhetnek, de frissítések és biztonsági kiegészítések nélkül.

windows10mobile2.jpg

Annak meg mi értelme? A kérdés költői, hiszen a cég további magyarázatot nem fűzött anomáliákkal tűzdelt nyilatkozatához. De hogy jutott el erre a szintre a Microsoft?

A redmondi óriás 1996-ban adta ki első, mini, hordozható gépekre szánt platformját. Világsiker ugyan nem követte a debütálást, de korrekt eredményeket azért letehetett az asztalra a cég.

Aztán jött az iPhone és az Android, a Microsoft pedig bealudt a milliárdokat megmozgató események közben, s mire feleszmélt, hogy kiadja első, igazán komolyan vehető mobilos operációs rendszerét (Windows Phone 7) addigra esélytelenné vált a felzárkózás.

A fejlesztők határozottan kevés olyan applikációval rukkoltak elő, melyek kompatibilisek voltak a Microsoft próbálkozásával, s önmagában ez a tény beindította azt az ördögi körforgást, aminek a végén decemberben eltemethetjük a hamvába holt Windowsos platform ötletét.

windowsphoneold_0.jpg

Ugyanis lévén a mobilokon kevés hasznos appot találtak a felhasználók, így nemes egyszerűséggel nem vásárolták meg a Microsoftos készülékeket.

Ezek után meg nem csoda, hogy a fejlesztők továbbra sem éreztek késztetést arra, hogy bővítsék szoftveres felhozatalukat. A kígyó így bár elkezdett tekergőzni végül saját farkába harapott, s a későn bedobott, csúszva megérkezett ötlet fénye teljesen kihunyt.

Eme szenvedéstörténet végéhez asszisztálhatunk december 10-én, amikor a világot megrengető bukás hivatalosan is elismerésre kerül.

windows-10-mobile-rip-630x354x.jpg

És hogy miben töri a fejét a Microsoft? Jelenleg semmiben. Bill Gates néhány hónapja azt nyilatkozta, hogy már sajnálja, hogy annak idején nem csapódott az Android-hullámához.

Ezt a kijelentést az is megerősíti, hogy a vállalat nem önmagát ajánlgatja, hanem az iOS és az Android rendszereket.

Nem elég tehát a világ egyik legbefolyásosabb cégeként előrántani egy platformot, ha az nem kellően ütőképes és ami talán még fontosabb, ha nem jó az időzítés, akkor akár le is lehet húzni a rolót épp úgy, ahogy a Windows operációs rendszer esetében történt.

süti beállítások módosítása