Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Kínai kütyük A-tól Z-ig

A-Z olcsóság

Jön, jön az Android PIE!

2018. szeptember 21. - azolcsosag Dani

Tisztelt közönség, beléptünk az Android PIE érába! Az Android legújabb verziója, a 9.0, már számos eszközön elérhető, beleértve az összes Google Pixel telefont, a OnePlus 6-ost és az Essential Phone-t.

Ha összehasonlítjuk egy kicsit a PIE-t a 2017-es 8.0 Oreo-val, akkor kiderül, hogy az Oreo főleg a kulisszák mögötti javítgatásokra fókuszált, míg a 9.0 PIE egyértelműen a partiállat szerepét fogja betölteni az elkövetkező generációban.

key-lime-pie-cartoon.jpg

A PIE már teljes mértékben támogatja a lekerekített képernyős (notch) dizájnt, valamint számos új navigációs opcióval ígérkezik, melyeket először az iPhone X-ben láthattunk. A Google egyébként nem az első volt, aki az IOS ezen jellegzetességeit lekoppintotta, hiszen a OnePlus, LG, Motorola, Huawei és a Xiaomi is benyúlt már 1-2 érdekességet a másik platformtól.

A Google trendje, hogy a notch dizájnt és a gesztúra alapú navigációt teljes mértékben támogatják, azt a prioritást emeli ki, hogy a gyártók egyre nagyobb és nagyobb telefonokat akarnak készíteni a felhasználók számára. Az Android PIE emellett elhozza az alkalmazásfejlesztőknek azokat az eszközöket, melyek ezen trendek lekövetéséhez szükségesek. A Google bizonyos trendekben az Apple mögött jár, azonban az említett trendek komoly befolyással lesznek a világ telefontulajdonosai számára, akik 85%-a egyébként Android alapú telefonokat használ.

pie.jpg

Az Android PIE jelenleg még fejlesztés alatt áll. Működik, de nem olyan elegánsan, mint ahogy tényleg tudna. A gesztúra alapú irányítást viszonylag könnyű elsajátítani, ha már használtuk őket más telefonokon. Az ilyen dolgok miatt tartják nagy újításnak a 9.0-t, azonban sok szempontból kevésbé elegáns még a rendszer, ez pedig kissé nehézkessé teszi az Android-os telefonok használatát azok számára, akik sosem használtak még Android telefonokat.

A PIE jelenleg csak a Google márkájú telefonokon érhető el tesztelésre. Ilyenek a Google Pixel alap és XL változatai, a Google Pixel 2 alap és XL változatai, valamint az Essential PH-1 modell. A Google azonban azt állítja, hogy ősszel a többi készülékre is elérkezik a 9.0. Ha nagyon nem tudunk várni, akkor a PIE béta verzióját letölthetjük a következő készülékekre: OnePlus 6, Sony Xperia XZ2, Xiaomi Mi Mix 2S, Nokia 7 Plus, Oppo R15 Pro, Vivo X21.

android-pie.jpg

Sokan említették, hogy az Android PIE egy iPhone X klón. A gesztúrák lazán egy pirula alakú Home gomb köré szerveződnek és az iPhone X IOS rendszerével szemben a PIE megtartja a ’vissza’ gombot az olyan alkalmazásoknál, melyek használni kívánják. A Google ezzel akarja a kezdőképernyőt egyszerűsíteni, az esetek nagy részében egyetlen gombot adva a kezdőképernyőre való visszatéréshez a klasszikus felállás helyett: ’home’, ’back’, ’recent apps’ (kezdőképernyő, vissza, nemrég használt alkalmazások).

Az Android PIE abban is beújít, hogy az értesítésekhez képeket ad hozzá. Ezeket az értesítések és a figyelmeztetések szekcióban láthatjuk a képernyőn.

Rengeteg potenciális érdekessége van még a 9.0 PIE rendszernek, és elmondható, hogy egyértelműen nem lesz olyan szolid, mint az Oreo!

A bejegyzés trackback címe:

https://azolcsosag.blog.hu/api/trackback/id/tr8914254809

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása