Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Kínai kütyük A-tól Z-ig

A-Z olcsóság

Ilyen egy kínai telefon 3 év elteltével!

2018. július 13. - azolcsosag Dani

A kínai mobilok minősége meglehetősen sokat fejlődött az elmúlt években, és hazánkban is sok éve jelen vannak már az olyan mainstream-nek számító nevek, mint a Lenovo, Huawei, Xiaomi, Honor és egyebek. Vannak azonban kevésbé ismert márkák is, melyek után egy kicsit keresgélni kell, azonban ezekben a készülékekben is van potenciál, még ha 3 évesek is.

A mai nap reflektorfényében a CUBOT X15 kínai készülék áll, mely 3 évvel ezelőtt jelent meg, és itthon nagyrészt ismeretlen maradt. Az olyan emberek, akik főleg Samsung, Apple és egyéb mainstream telefonokon élnek jogosan tehetik fel a kérdést: Mit tudnak manapság a 3 éves kínai mobilok, és hogyan birkóznak meg a 2018-as alkalmazásokkal?

A rövid válasz az, hogy természetesen alkatrészektől és márkától függ, azonban a 3 éve gyártott Cubot X15-ről elmondható, hogy egész jól veszi az akadályokat. Bemelegítésnek nézzük meg mit kapunk, ha kicsomagoljuk a masinát! A doboz tetejét eltávolítva egy kis fóliában rögtön elénk is tárul a kínai csoda, mely első ránézésre egy tisztességes kijelzőmérettel és egy letisztult, szolid külsővel rendelkező telefon.

Az X15 egy 5.5 inch-es FHD 1920x1080 pixeles Phablet-ként van klasszifikálva, tehát valahol a telefon és a tablet között foglal helyet méretben és funkcióban.

A kibontás után egy sim tálca tűt már el is könyvelhetünk kollekciónkba, hiszen ezzel tudjuk majd kiszedni a sim tálcát, ha kártyákat akarunk cserélni vagy bővíteni akarjuk a tárhelyet. Talán már nem is kell megemlíteni, hogy a készülék dual sim-es, mint a kínai készülékek nagy része. Ez jól jöhet, ha céges telefont keresünk, mely nem túl drága, vagy ideiglenes készülék után kutatunk.

maxresdefault_4.jpg

A sim aljzatok a telefon bal oldalán találhatók, a jobb oldalon pedig hangerő gombokat, bekapcsológombot találunk, míg a készülék tetején foglal helyet a 3.5-es jack csatlakozó, a készülék alján pedig a szokásos kapacitív érintőgombok csücsülnek. Az előlap tetején hangszórók és egy közelségérzékelő fogad minket, melyek funkcióit nem is nagyon feszegetjük.

Na, de mik a tényleges erőforrás adatok? Specifikációk terén 16 GB RAM-al, egy MediaTek MT6735 Cortex A53-mas négymagos processzorral áldottak meg minket a gyártók, a telefon szoftvere pedig egy Android 5.1-es verzió, melyen frissíteni nem igazán tudunk, de ezen nagyon nem is kell meglepődni, hiszen egy 3 éve forgalomba hozott készülékről van szó, mely igencsak limitált hardver terén. De akkor jön a fő kérdés. 3 éves készülék hogyan futtatja a mainstream 2018-as applikációkat?

cubot.jpg

A klasszikus app-okat kipróbálva a telefonnak igazából sem a Facebook-al, sem a Facebook Messenger-el, sem az Instagram-al, sem a Spotify-al, sem a Chrome-al, nem akadt különösebb gondja. A Snapchat egy picit gondolkozik, a Google Maps pedig enyhén lag-ol, de prémium erőforrások híján ez valamennyire érthető. Játékok terén egy Mali-T720 grafikus gyorsító áll rendelkezésünkre, mely azért a benchmark eredményeket elnézve nem a legizmosabb a piacon, viszont a kicsivel régebbi, klasszikus játékokat gond nélkül futtatja.

A Cubot X15 igazából tökéletes telefon, ha egy költséghatékony középkategóriás készüléket keresünk nem hardcore gaming-re. Kicsivel több, mint 100$-os ára alkalmi vétel formájában is életképessé teszi a készüléket, életkora ellenére pedig teljesen jól használható hétköznapi célokra, zenehallgatásra, melóra, stb.

A kamerák szép képeket készítenek, a telefon pedig egészen kezes jószág, és érdemes megemlíteni ismét a dual sim funkciót, mely rendkívül hasznos lehet külföldi előfizetésekkel, céges telefonként, egyéb szituációkban.

A bejegyzés trackback címe:

https://azolcsosag.blog.hu/api/trackback/id/tr8214101549

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

no.nick.today 2018.07.13. 17:30:59

A hetedik bekezdésben a 16 GB az STORAGE, és nem RAM.
2 GB RAM van benne, ami egy 5.1-es androidhoz akár elég is.

A sztori akkor lenne igazán kerek, ha egy hasonló korú és tulajdonságú "márkás" készülék is mellé került volna, mint viszonyítási alap.

ételizésítő 2018.07.13. 23:53:56

Ez hanyadik kínai lófaszos elvtelen és gerinctelen reklámblog már?
Nem ég a pofátok, hogy semmittevésből akartok megélni?

Remélem, még legalább 100 hozzád hasonló ostoba fasznak eszébe jut ez a "remek" ötlet, és mind éhen döglötök.

@no.nick.today:
A 2 GB RAM még a 8-as Androidhoz (nagybetű) is elég. Bőven, általában legalább a fele szabad úgy is, hogy egy csomó app fut.

ételizésítő 2018.07.13. 23:55:06

De legalább írni tanulnál meg, te szerencsétlen pöcs.
Mert azzal is kurvára hadilábon állsz.

ételizésítő 2018.07.13. 23:56:06

Ja, magyarul nincs olyan, hogy költséghatékony.
A cost effective magyarul úgy van, hogy költségTAKARÉKOS.

retkeslaci 2018.07.14. 06:19:59

Ne vegyünk olcsó 3 éves kínai mobilt. Vegyünk inkább olcsó idei modellt. Azok se drágák és nem 4 magos Mediatek ketyeg bennük. Egy Xiaomi Redmi jobb, mint ez a 3 éves őskövület.

prakp 2018.07.14. 06:54:17

@ételizésítő: Mi van, bebasztál, koma? Van bajod bőven.

ganjaninja 2018.07.14. 07:07:54

Nekem egy BV-5000 telefonom van,ami pont 3 éves.
Kezdve azzal,hogy strapa telefonnak hirdették 3hónaposan 40 cm esést nem bírt ki,pedig a laminált padló mégsem beton.
Egy évesen elkezdett mállani a külső ház (!!!!!???) mindenhol apró repedések és kis kitörések tarkították...pedig vigyáztam rá.
Rendeltem hozzá új alkatrészeket...amik szinte azonos időben kezdtek róla lebomlani.
2-2,5 évesen egyre furább dolgokat kezdett produkálni. Magától letöltött programokat,fura oldalakra vezetett...önállósította magát.
Több hard reset után rájöttünk ,hogy az alap KIT_Kat-ba vannak ágyazva kártékony programok és csak a Rootolás segíthetne. (több külföldi fórumon is jelezték a mai napig ezt a produkciót)
Hard reset után kártyák nélkül ,csak wifi kapcsolattal 1-2 nap alatt 3-4 program települ rá kéretlenül..és rendes mennyiségű adatforgalmat generál.
A gyártó eddig minden reklamációt magas ívben leszart...válaszra sem méltatott.
Összefoglalva Óvakodj a kínai szaroktól amik az privát adataidhoz hozzáférhetnek és ne gondold,hogy tartós fogyasztási cikkek
Lehet,hogy a drágább,márkásabb telefonok is kicsesznek az emberrel...csak jobban álcázzák.

László Balogh 2018.07.14. 09:57:54

Tavaly vettem egy tízmagos Xiaomi Redmi 4 Pro telót, ami hardveresen jó, viszont egy Android 6-ra épült Miui 8 Globál szoftver fut rajta, tele kéretlen kínai cuccokkal, amiket még törölni sem lehet. A nyolcmagost már frissítették, ezt soha nem fogják. Szoftveresen egy fos, már a hardreset sem műxik, csak a szoft.( Elegem lett belőle, vettem egy Nokia 8 telót "ez nem a reklám helye", ami kifogástalanul működik, magától frissül, pedig ezt is Kínában gyártották :-) ) Még egyszer biztos, hogy nem veszek ilyen sz@rt.

konrada 2018.07.14. 10:09:17

... háát én azt hittem, megtudjuk milyen 3 év használat után, nem azt, hogy még lehet vásárolni ilyen lefutott technikát...

decoati 2018.07.14. 12:28:53

Az enyémet a gyerek kint hagyta a kocsiban (a napon), egy hét alatt kinyílt, mint a rózsa. :D
Ami jól vizsgázott: akksi védőszalag (sőt, maga az akksi, hiszen végül is nem gyulladt ki...), hátlap rögzítés.
Ami kevésbé: kijelző ragasztás

A nyugati piacra (is) szánt modelleken/brandeken kívül képtelenség kínai telóval elfogadható fotót készíteni (de legalább már gyárilag vírusosan érkeznek).

NoOne 2018.07.14. 13:11:24

A webshop-készítés és az írás között van némi különbség. Ha hiteles szeretnél lenni, akkor felejtsd el mai hülye "marketingrizsát", fogalmazásban és szóhasználatban ne akarj túlzottan választékos lenni, mert a gyakorlat (és a tudás) hiánya azonnal észrevehető. Rengeteg a clibkbait, és ma már túl sok az információ ahhoz, hogy ezt az olvasók sokáig eltűrjék. Ha jót akarasz - nekünk is és magadnak is -, gondold át, hogy mit szeretnél mások tudomására hozni, és azt írd le. A címben is.. Egyszerűen, egyenesen, érthetően. Olvass sokat, szépirodalmat is, és használd az értelmező szótárt.. Előbb-utóbb menni fog.

vmaast 2018.07.14. 13:11:37

Huawei G750 (Honor 3x) négy éves, Android 4.2.2, EMUI 2.0, valami 2G RAM, 8x1,7 GHz. Tökéletesen működik, minden alkalmazás szépen elketyeg rajta. Egyedül az üzemidő nem az igazi már, majd kap egy új gyári akksit 2600 Ft-ért :D

kvadrillio 2018.07.14. 13:22:35

A RÁKKELTŐ VALSARTAN MIATT KÁRTÉRÍTÉST AKAROK !!!!!!!!! MERT KÜLÖNBEN LELÖVÖK MINDENKIT !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! EGY ÉVIG SZEDETTE VELEM A GYILKOSSS....MAGYAR EGÉSZ....SEGGGÜGY...

kvadrillio 2018.07.14. 13:59:45

RÁKKELTŐ VALSARTAN...NITRÓZAMINNAL SZENNYEZETT, ERŐSEN MÉRGEZŐ RÁKKELTŐ ANYAG, PATKÁNYKÍSÉRLETEKNÉL DAGANATKÉPZÉSRE HASZNÁLJÁK..!!!!!.BASSZAMEG !!
Durva ráfizetéssel lehet csak kiváltani a rákkeltő vérnyomáscsökkentőt
nepszava.hu
Publikálás dátuma
2018.07.14 13:46
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock/
Ettől a hírtől jogosan mehet fel a betegek vérnyomása, csak épp csillapítani nem tudják majd: szennyezés miatt visszahívják a patikák polcairól a Zhejiang Huahai Pharmaceuticals kínai gyárából származú, valsartan hatóanyagú gyógyszerét. A szert azonban a gyógyszertárban nem kötelesek visszavenni, ráadásul ez az egyetlen tb-támogatott készítmény, amit a betegek viszonylag olcsón kapnának meg, írja a HVG.
A portál szerint a problémát az okozza, hogy a kínai importgyógyszerről egy spanyolországi teszt során kiderült, gyártási melléktermékként képződő nitrózaminnal szennyezett. Ez annyira erősen mérgező, rákkeltő anyag, hogy a laboratóriumi patkánykísérleteknél használják daganatképzésre.
A nemzetközi figyelmeztetésre reagáló Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) első körben levetette a kínai gyárból származó valsartant tartalmazó orvosságokat a patikák polcairól, a betegek tájékoztatását viszont későbbre halasztotta. „A szennyezett vérnyomáscsökkentő gyógyszer szedésének abbahagyása nagyobb veszélyt okoz – infarktust, stroke-ot –, mint további szedése. Ugyanakkor ajánlott néhány héten belül a kezelőorvos javaslatára más, hasonló hatású orvosságra átállni érvelt az OGYÉI, egybehangzóan az Európai Gyógyszerügynökséggel.
A patikák napokig tanácstalanok voltak, amíg nem tisztázódott, ki fogja őket és a betegeket kártalanítani. Az OGYÉI legfrissebb útmutatása szerint egyelőre a nagykereskedők állják a számlát. Nehéz megmondani, hogy pontosan mekkora készletek halmozódtak fel a betegeknél és a gyógyszer-kereskedelemben, még az sem világos, hogy mióta került forgalomba medicina ezzel a szennyezéssel. A becslések 200 ezer dobozról szólnak. Annyi bizonyos, hogy a patikusok nem kötelesek visszavenni a betegektől a készítményt, és orvosi vény nélkül nem cserélhetik másfajta vérnyomáscsökkentőre.
Az OGYÉI pedig közreadta azoknak a magyarországi forgalomban lévő, valsartanalapú medicináknak a listáját, amelyeket nem érintett a visszavonás. Ilyen a Novartis originális, egykor szabadalommal védett Diovanja, a szlovén Krka gyógyszergyár valamennyi és a Teva némelyik valsartanos készítménye. Az OGYÉI-ajánlat gyengesége azonban, hogy ezek az orvosságok nem élveznek tb-támogatást, így a lecserélt gyógyszer árának tízszeresét vagy akár hússzorosát kellene kifizetni értük.
A hatóanyagok kétharmadát Kína és India gyártja

Az aktív gyógyszer-hatóanyagok mindössze egyharmada készül az EU-ban, a többinek a 70-80 százaléka – vagyis a teljes mennyiség fele – Kínából és Indiából érkezik. „A skála széles, van, amikor csak a hatóanyagot veszik a gyógyszergyárak, a vivőanyagokat és minden más szükséges adalékot itthon adnak hozzá, itthon készítenek belőle kapszulát vagy tablettát, utána pedig dobozolják. De van, amikor készen, tabletta formájában, ömlesztve jön az orvosság, amit csak dobozolni kell” – mondta portálnak egy gyógyszeripari alapanyagokkal kereskedő szakember.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2018.07.14. 15:55:59

Akik a feltörekvő márkáknak épített webshopban rendelnek, azok nem odakintről rendelnének. Aki a jobb oldali leírás kapcsán úgy gondolja, webshopot épít és nála élik át az "odakintről rendelést" az nem kicsit hibázik. A cikkben lévő tárgyi tévedések sem semmik, de az ilyen telefon választása mellett is kevés érv szól. Ráadásul a telefon tartóssága sem kerül elő, ha már 3 év elteltével számol a telefon.

Ha a megjelenés utáni 3 évet nézzük, egy akkor új procira épülő telefonnal, akkor ne feledjük el a helyzetet:

A telefont bemutatják. Ekkor még nem fut fel a gyártás.

Hetekkel, esetleg 1-2 hónappal később lesz érdemben mindenhol elérhető.

Ez után 1 év kell ahhoz, hogy az utódja mindenhol elérhető legyen, akcióznak.

Ekkor jutunk el oda, hogy a gyorsan lépő gyártóknál a "tavalyi haardware-re épülő olcsóbb termékek" szintjén van a hardware.

Pár hónappal később eljutunk oda, hogy már a lassabb gyártóknál is ez a státusz van meg.

Ez után ugye eljön a második szülinap, majd az elérhetőség második évfordulója (és vele a 2. váltótípus).

Mivel ezt rendelni kell, lassan hozza a Posta így innen kb egy hónap mire a másodvonalbeli termékként rendelők közül az utolsó is megkapja. Ekkor a design 2 és negyed éves.

A lassabb gyártóknál eljut ide az ilyen hardware...

És az utolsó ilyen másodvonalat elváró userek is ehhez mérten egy évig szeretnék használni.

A klasszikus 3 éves kínai esete: A lassabb gyártó elsővonalbeli termékét rendeled meg akkor, amikor a következő generáció bejelentése előtt akciózzák. Majd az érkezés után 3 évig használják különböző emberek... Nem csak lestrapált, félig széteső, szar aksijú, elmaradott, szokott problémákkal (B20 hiánya) küszködő fos lesz, de ennél erkölcsi avulás szempontból 1 évvel idősebb. És jó eséllyel újkorában sem "jó phablet", hanem "olcsó telefon" státuszból indulva és abbóól tovább veszítve.

Basz-ommm 2018.07.14. 17:46:30

Nekem egy Ulephone powert vett egy közeli rokonom. 6 hónaposan szar lett a tápcsatija 3 hétig állt ezmiatt szervibe, ahol csűnyán javították (csálé lett a burkolat), majd tönkrement az akkuja, aztán a vége az lett hogy összetört a kijelzője és a tápcsatija ismét beszart. Most itt figyel a polcon. S7 edge-re cseréltem, az azon kívűl hogy 1,5 éves és akijelzője már tötött, de stabilan megy. Mondjuk ott meg beégett a kijelző :D

a révész 2018.07.14. 19:53:28

Oukitel K6000 (MT6735T 4X1Ghz, Mali T720 MP2, 2Gb ram, 16gb háttértár, bővíthető, 1280x720 5,5", dual sim, 13Mp. és 5Mp. kamera, Android 5.1, akksi 6000 mAh) több mint 2,5 éves tapasztalata:
Tisztában voltam vele a megvételénél is, hogy nem csúcstechnika, sőt ez a teló is már a piacon több mint fél éve elérhető volt, de szerintem okos ember saját használati céljaira választ telefont (presztizs, külső, csúcs hardver, jó fényképező, gyorsaság, a barátnőmnek is ilyen van, szuper kiegészítők, stb.), mert csak akkor lesz vele elégedett hosszabb távon is.
Az én fő szempontjaim: nagy kijelző (ne kelljen olvasószemüveg)
nagy akksi
átlagos, de széles körű használhatóság
elegendő ram és tárhely (az előzőnél korlátos volt)
dupla sim (jól jött, hogy nem kell privát és céges telót cipelni)
max. 50e (ez nálam lélektani határ egy 2-3 évre tervezett használati tárgynál, aminek a használt 4-5 éves ára nulla)
Másodlagos volt a méret, súly, játékra alkalmasság, presztizs.
Eddig jól működik, amit tud az android 5.1, azt futtatja (teljesítményigényeseket nem)
Offline navi, alapvető üzleti appok, fb, stb.
Én fehérben rendeltem, ebben szerintem kifejezetten jól néz ki, és a csiszolt alu keretnek köszönhetően egy másfél méteres sarokkal kerámiára érkezést zokszó nélkül (az alu csorbult) kibírt
Nem babráltam benne semmit, az appokat frissítettem, kb. 2 havonta újraindítottam (nem azért mert lefagyott, mert az a teljes használati idő alatt csak egyszer, egy fb. frissítés után volt)
Ami megfogott, az az üzemidő, ami mindent bekapcsolva hagyva, de nem netezve, keveset beszélve (két kártyával) közel egy hét volt, most kb. 5 nap, napi 1-2 óra net vagy fb. és 1-2 óra egyszerű játék mellett 2-3 nap. A töltése a 2A 9V-os töltőjével kb. 2 óra. Mindig megmosolygom a gyermekeimet, akik egy éves aaamerikai telójukkal intenzív használat mellett nem tudnak eltávolodni 1 méternél messzebb a legközelebbi dugaljtól, velük azzal poénkodom, hogy visszatértek a "vezetékes" telefonhoz (legyek igazságos, náluk más a használat módja)
Összességében elégedett vagyok még most is vele, ha nem lesz baja, vagy nem válik ez is "vezetékes" telóvá, még megtartom 1-2 évig. Visszafogott teljesítménye nem bántó, átlag felhasználásra most is megfelelő.
Annyira elégedett voltam vele, hogy az asszonynak fél éve egy K3-at rendeltem, és kicsit irigykedek, mert sokkal több jóság van benne, de az akksi abban is ütős.
süti beállítások módosítása