Manapság az üzletek polcai tele vannak különféle méretű színű szagú tablettel, ezért nehéz döntés lehet, hogy épp melyik a számunkra megfelelő. Az ár tekintetében nyilvánvalóvá válik, hogy minél feljebb megyünk, annál kevésbé nyúlhatunk félre. De még mielőtt mélyen a zsebünkbe nyúlnánk, álljunk meg egy szóra, hisz nem csak a magas ár alapján lehet egy megbízható és erős tabletet választani. Ezt az alábbiakban be is bizonyítjuk. Amiről most pontosan beszélni fogunk, az a Teclast újdonsága, ami az M40SE névre hallgató remek kis kütyü.
A termék dobozát kibontva ugyanazokat a tartozékokat találjuk meg, mint drágább társainál, kellő odafigyeléssel becsomagolva - így már első benyomásra is prémium érzetet kelt. A tablet kiegészíthető egy billentyűzet-tok kombinációval is, így maximalizálva a kényelmet már-már olyan, mintha egy netbookot használna tulajdonosa. Specifikációit tekintve is elég kiemelkedő, így bármilyen célra is lesz használva, garantált az elégedettség. Képernyője 10.1 colos 1920×1200 felbontású IPS kijelző, ami elég nagy ahhoz, hogy kényelmesen olvassunk vagy filmezzünk rajta.
Tárhely tekintetében is bőkezű volt a gyártó, mivel 128 GB felhasználható területtel látta el, ami tovább bővíthető MicroSD kártyával is. Ezáltal rengeteg alkalmazással, sorozattal és képpel tölthetjük meg a tabletünket. A játékok kedvelőinek sincs okuk aggodalomra: az Android 10-es operációs rendszert egy Unisoc T610 nyolc magos processzor és egy Mali-G52 3EE grafikus vezérlő hajtja meg, amit ráadásul 4 GB RAM támogat. Ez a kombináció biztosan nem hagy cserben még akkor sem, ha a legfrissebben kijött játékokkal is akarunk játszani. A sávszélességgel sem lesz problémánk: a Dual-Band technológiának köszönhetően 2,4 illetve 5 GHz-es Wifihez is tudunk vele csatlakozni. Emellett SIM kártyát is tehetünk a tabletbe, így bárhol netezhetünk akár 4G sebességgel is.
Járművünk szerves részévé válhat, mivel támogatja a legfőbb navigációs rendszereket is. A tabletekre jellemzően ezen is megtalálható az első 2 megapixeles és hátsó 5 megapixeles autófókusszal rendelkező kamera. A további eszközeinkkel való szinkronizálást tekintve fontos tudni, hogy 5.0-ás Bluetooth teszi lehetővé a csatlakoztatást.
Mindezt a rengeteg hasznos funkciót egy elegáns, letisztult és vékony fémvázba zárta a gyártó, melynek tapintása igazán minőségi érzetet ad. Oldalán megtalálhatók a hangerő és be/kikapcsoló gyorsgombok, továbbá két hangszóró a sztereó hangzásért. A töltésről és adatátvitelről egy Type-C port gondoskodik - jelenleg ez a szabvány a legfrissebb és legegyszerűbben használható, mivel elődjétől eltérően nincs meghatározott csatlakoztatási irány. 6000 mAh kapacitású akkumulátora akár 9 órányi folyamatos filmezést is lehetővé tesz egyetlen töltéssel.
Specifikációi alapján határozottan kijelenthető, hogy ez a tablet valóban az ár-érték arány bajnoka. A kifizetett árért cserébe minden funkciót és teljesítményt hoz, melyre méregdrága társai is képesek, így biztos választás lehet. Akár utazás során való sorozat nézésről és zenehallgatásról van szó, vagy belevetnénk magunkat a játékok világába, minden igényt kielégít. Továbbá, a munka hősei is órák hosszat tárgyalhatnak rajta anélkül, hogy töltőre kéne csatlakoztatni.
És ha ennél is többre vágynánk - ahogy már említettük - kiegészíthetjük egy billentyűzettel is, amely tokként is funkcionál. Ezáltal már-már majdnem olyan, mintha egy laptopot hordoznánk magunkkal. Azonban mindezt a felesleges súly és kiegészítők nélkül, ezzel megkönnyítve a levélírást, hivatalos dokumentumok kezelését, illetve az interneten és oldalakon való szörfözést és chatelést.