Kütyük, fémek A-tól Z-ig

A-Z olcsóság

Az almarajongók életveszélyben vannak!

2017. augusztus 18. - azolcsosag Dani

Persze nem a kerekded gyümölcsöt imádók azok, akiknek van mitől félniük, hanem az Apple gyártotta iPhone felhasználók kerültek a kaszás pengéjének közelébe.

Az iPhone-ok nem támogatják azt, az Android által preferált szolgáltatást, aminek köszönhetően vészhelyzet esetén a mentők automatikusan megállapíthatják, mely földrajzi koordinátákról érkezett a befutó hívás.

Az Advanced Mobile Location névre hallgató funkciót tavaly nyár óta minden Androidos elérheti a készülékén, akadálytalanul, ám az Apple nem állt be a sorba.

things-that-iphone-users-say-that-drive-android-users-crazy.jpg

Hiába a sorjázó felkérések, hiába a könyörgések, az iPhone még tartja magát az AML-lel szemben, aminek egyik legnagyobb hátránya, hogy így a mentők négyezerszer pontatlanabbul tudják meghatározni a segélykérő helyzetét. Ez ugye nem túlságosan biztató érték.

Ha ebből indulunk ki, megállapíthatjuk, hogy az Androidosok tehát tovább élhetnek, mint az iPhone használók.

Mikor jön jól ez a szolgáltatás?

Például, ha a segítségért esdeklőnek fogalma nincs éppen hol tartózkodik, vagy esetleg épp a sérüléséből adódóan képtelen azt értelmesen kommunikálni.

Ha a segélykérő Androidos mobilról tárcsázta a vészhívót, akkor nincs baj, hiszen a befutó hívással párhuzamosan, automatikusan kiküldésre kerülnek a pontos földrajzi koordináták.

iphone-user.jpg

Az Európai Segélyhívó Egyesület nem hagyta annyiban ezt a dolgot, és folyamatos kérdés-áradattal bombázza az Applet, arra keresve a választ, hogy miért ragaszkodik ilyen csökönyösen a gyártó a „nem”-hez?

Nos, a nem oka ismeretlen, tehát hiába jön ki hamarosan az iOS 11 az AML-lel nem kell számolnia az Apple rajongóknak. Persze ér imádni az almát, de nem árt mellé egy jól megkötött életbiztosítás…

süti beállítások módosítása