Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Kínai kütyük A-tól Z-ig

A-Z olcsóság

3 ütős érv a dual SIM mellett

2016. november 16. - azolcsosag Dani

A KSH statisztikáit böngészve döbbenetes számokra akadhatunk, hogyha a magyarországi kivándorlás adatait vesszük górcső alá. A 2015-ben a KSH Néptudományi Intézet által készített Demográfiai Portré egyértelműen rámutat arra a jelenségre, hogy kis hazánk gyakorlatilag kivándorló országgá vált.

A két évvel ezelőtti adatok 330 ezerre becsülték az európai országokban letelepedett honfitársaink számát, ám más intézetek felmérései ennél is riasztóbb, fél milliós létszámról beszélnek. A jobb munkalehetőségek, fizetések reményében külföldre utazó magyarok nagyrészt a fiatal korcsoportból kerülnek ki. Bennük van meg a nagy váltáshoz szükséges bátorság, motiváció, és rugalmasság. Ha fel szeretnénk tárni a jelenség mögött húzódó okokat nem kell sokáig keresgélnünk.

utlevelek.jpgA magasabb bérezés, a jobb életkörülmények, a világlátás lehetősége, és a nyelvtanulás mind olyan opciók, melyek vonzóvá teszik a külföldi munkalehetőségeket. Évről-évre nő azoknak a száma, akik úgy döntenek búcsút intenek kis hazánknak, s ez a felfelé ívelő statisztika 2016-ban sem változott. A görbe továbbra is meredeken emelkedik.

A száraz tények után jöjjön a praktikum

 A fiatalok, hála a technikának, ma már könnyen tudják tartani az itthoniakkal a kapcsolatot. Az internet adta lehetőségek tárháza végtelen, de a telefonálás sem elérhetetlen a 21. században. Igen ám, de ez a helyzet azt feltételezi, hogy a delikvenseknek két mobiljuk van: egy magyarországi, és egy külföldi. Ez az állapot hosszútávon nagyon kényelmetlenné, kezelhetetlenné válik. Szerencsére már létezik instant megoldás a problémára: kettő az egyben módra.

dualsim1.jpg
A dual SIM-es mobiltelefon egyszerű és nagyszerű megoldás a két telefonnal való bajlódás problémájára!

 Az előnyöket oldalakon át lehetne sorolni, álljanak itt a legjelentősebbek:


1. Nincs két telefon, nincs kétfelé szakadás

Hála a dual SIM-es technikának már egy készüléken belül két kártyát is tarthatunk, tehát a hazai, és az országon belüli telefonálásainkat egy mobil segítségével rendezhetjük: kényelmesen, gyorsan, kapkodás, és idegeskedés nélkül.


2. Akadálytalan jelenlét az éterben

A csúcskategóriás készülékek egyik legkarakteresebb pozitívuma, hogy rajtuk keresztül egész nap elérhetőek lehetünk az online világban. Ez a 21. században szinte elengedhetetlen követelmény a munkában, sőt olykor még a magánéletben is – főleg, ha nagy távolságok áthidalásáról beszélünk.


3. Adatok, fényképek, értékek egy helyen

 Amikor dual SIM-es a mobilunk, akkor azzal a kényelmi funkcióval is hamar megbarátkozhatunk, hogy minden fontos adatunk, fényképünk, üzenetünk, névjegykártyánk stb. elérhetővé válik egy helyen, egy készüléken, egy pillanat alatt. Nincs fejtörés, hogy vajon melyik mobilon mi van, vajon épp melyikre van szükség.

dualsim3.jpg
Ez csak a három evidencia, ami a dual SIM előnyeihez tartozik, de a sort napestig, vagy a végtelenségig tudnánk folytatni. A kapcsolattartás elengedhetetlen szükségletünk, s a távolság nem akadályozhat meg minket.

Egy csúcskategóriás mobillal a zsebünkben egyszerre lehetünk jelen otthon, s az új környezetünkben!

A bejegyzés trackback címe:

https://azolcsosag.blog.hu/api/trackback/id/tr1611964953

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

teofilka 2016.11.16. 20:23:24

Egyetlen szivas: ha lemerul, akkor egyik szamodon sem tudsz telefonalni.
Megjegyzes: en is dual parti vagyok

noblesseoblige · http://fratrescalendarum.blog.hu 2016.11.16. 21:08:49

És a legszebb, hogy ehhez nem kell csúcskategóriás mobilt venni csilliárdokért, mert az alsó kategóriás mobilok közül is rengeteg elérhető dual simes változatban.

Mercel 2016.11.16. 21:10:44

Gratulálok, sikerült egy 100%-os BULLSHIT posztot megírni.

14 éve két mobillal rohangászom.
Nem, nem kényelmetlen, viszont nagyon ritkán fordult elő, hogy mindkét mobil lemerüljön.
A szinkronizálásnak hála akár valós időben is átkerülhetnek az adatok egyik mobilról a másikra.

A dual sim-es mobilok kb. 98%-a android - ami egyenlő a biztonsági katasztrófával mert még a márkásabb komolyabb okostelefonokat sem frissítik rendesen - úgy hogy pár hetente találnak durva sérülékenységet az android rendszerben.
Arról már nem beszélve,hogy szinte az összes dual sim-es mobil kínai vacak.

A dual sim-es telefonok kb. 95%-a csak készenlétben kezel két kártyát, amikor az egyiken beszélnek a másik lelép a hálózatról. Az átirányítás pénzbe kerül és nem is kevésbe - legalábbis nálunk.

Amúgy a poszt alapfelvetése eleve nettó baromság, ugyanis a külföldre szakadt nemzedékkel példálózik, azok közül is a fiatalokkal.
Na pont ők azon akik mindent használnak csak telefont nem.

Szóval legalább három perces munkával sikerült egy velem együtt 378 megtekintést hozó posztot összehozni.

Tudok egy jó söprögető állást az egyik piacon - a posztolót nagyon szívesen beajánlom oda. Jelige a melóhoz NO BULLSHIT.

sundi titi 2016.11.16. 21:15:24

2 db nokia 3010 a megoldás ?

Márk_Márk 2016.11.16. 21:23:54

"3. Adatok, fényképek, értékek egy helyen"
Ez azért is jó, mert ha tönkremegy, egyszerre ihatsz hideg vizet mindegyikre.
Meg amit @teofilka: mond.

"A csúcskategóriás készülékek egyik legkarakteresebb pozitívuma"
A csúcskategóriás készülékek egyik legkarakteresebb pozitívuma, hogy egyik sem dual SIM-es. Ami az, az a középkategória meg attól lefelé.

Márk_Márk 2016.11.16. 21:26:00

@Mercel:
Hát sikerült jó nagy baromságokat összehordanod, de tőled minden témában láthatóan erre futja csak.
Ezúton is gratulálok.

teofilka 2016.11.16. 21:31:37

@Mercel: tehat csak az ajfon a telefon... No comment

LúzerMan 2016.11.16. 21:56:00

Jó dolog a dual simes telefon. A felvázolt probléma is mutatja, hogy mennyire idejét múlta dolog sim kártya használata. A faszbúkba, a levelezésébe is mindenki sim nélkül lép be, de mondhatjuk a skype-t is.
Jó lenne, ha a gyártók parasztvakítás helyett érdemi innovációkat tennének elérhetővé.
Nekem 3 simes telefonom van, egy Acer e700-at használok. A célnak kiválóan megfelel, remélem még 2-3 évig tudom használni!

scavengario 2016.11.16. 22:21:45

@noblesseoblige: Jó telefont kell választani és mellé leszabályozni az applikációkat. Nekem egy Huawei P8 Lite van, rendesen beállítva, hogy mi maradhat aktív és mi nem amikor standby-ba rakom és 2 napot is elmegy néha. De egyet mindig. Munkahelyen számítógépre rányomom tölteni, ha látom, hogy kevés a kraft és kész, megint bírja 1-2 napig.

scavengario 2016.11.16. 22:25:10

@LúzerMan: Pont akartam kérdezni, hogy csúcskategóriás, de erős aksis 3 SIM-es mobil van-e, mert van otthoni SIM, munkahelyi SIM és egy külföldi megbeszélésekre SIM. Na ennek az Acer-nek utána nézek :D

noblesseoblige · http://fratrescalendarum.blog.hu 2016.11.16. 22:38:24

@scavengario: Nekem meg egy Huawei y5II van, ami mondjuk a belépőszent teteje vagy a középszint alja. 2 sim megy rajta, 4G nonstop és másfél nap komolyabb (a saját mércémmel) használat mellett merül 20% alá, amúgy meg kettőt simán bír. Teljesen elég nekem, bár nyilván felhasználója válogatja, hogy mire van szüksége. A P8 Lite engem is megfogott, de sajnáltam a pénzt, nem vagyok egy nagy telefonos, ez is elég volt nekem.

Mercel 2016.11.17. 00:09:13

@Márk_Márk:

Okoska nem nagyon izgat, hogy ki a tököm vagy, de ugyanmár mutass rá, hogy hol és miben írtam hülyeséget.:)

@teofilka:

Másik okoska - hol írtam egy mukkot az ájfonokról?

Értem, hogy gondolkodni nehéz és fárasztó munka de azért vegyétek már rá a fáradságot - ti kevésbé maradtok ostobák a világ meg egy fokkal jobb hely lesz.:)

É2I 2016.11.17. 07:36:23

Úgy 15 éve van dual-simes telefonom, az első kettőnek köze nem volt az "okos" léthez. Az már más tészta, hogy MO-on nehéz volt őket beszerezni, de egy akkori középkategóriás teló árán sikerült.
Az is hozzátartozik - már, ha meg lett szólítva -, hogy már azok is tudtak egyszerre két hálózaton fent lenni. Tehát ez az ellenérv kihúzva.
A másik ellenérvre, hogy lemerül és akkor egyik se: azok 1-1 hetet tudtak készenlétben, a mostani droidosaim meg 2-3 napot. Nekem egyébként nem okoz nagy problémát, hogy néha ránézzek hogyan áll a töltöttsége.
A harmadik, a fényképek elvesztésére adott kulcs szó: szinkronizálás, már aki annyira trendi, hogy az összes képét csak telefonon akarja tárolni.
Egy szó, mint száz, nekem hasznos, másnak meg más az. De azért szoktam mosolyogni, amikor egy tárgyaláson a partnerem kipakol 2-3 telót az asztalra. Nem gáz, de beszélni úgy is csak az egyiken tud egyszerre :)

A cikknek csak egy apró hibácskája van; megkésett úgy minimum tíz évet, de jobb később, mint soha :D

Jossarian 2016.11.17. 08:00:12

Sikeres embernek eleg egy telefon es az is ki van kapcsolva az ido joreszeben.

Nbl 2016.11.17. 08:21:50

@Mercel: ismersz bárkit, akiknek a telefonját az általad említett sérülékenységek bármelyikét kihasználva feltörték? Én egyet sem.

Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft (törölt) 2016.11.17. 08:47:50

Blogger kissé le van maradva.
Ez most újdonság valakinek, hogy létezik kétkártyás mobil?
Anyámnak vettem 12.000 Ft-ért nagyitelefont múlt hónapban, mert az előző megkotlott. Már abba a tizenéves technológiájúba is 3 SIM-et lehet rakni.

ikke i drift 2016.11.17. 09:04:12

@Mercel: "Arról már nem beszélve,hogy szinte az összes dual sim-es mobil kínai vacak. "

én is ezt mondtam.
csak az 2011-ben volt, azóta meg eltelt 5 év.

ikke i drift 2016.11.17. 09:09:42

@Márk_Márk: "A csúcskategóriás készülékek egyik legkarakteresebb pozitívuma, hogy egyik sem dual SIM-es. Ami az, az a középkategória meg attól lefelé."

Ahogy azt Móricka elképzeli.

www.gsmarena.com/samsung_galaxy_s7_edge-7945.php
www.gsmarena.com/huawei_p9-7972.php
www.gsmarena.com/samsung_galaxy_note7-8082.php
www.gsmarena.com/htc_desire_10_pro-8277.php

stb.

decoati 2016.11.17. 09:42:07

@Mercel: "A dual sim-es mobilok kb. 98%-a android" valami statisztika? Ha már számokat lövünk ki az éterbe...

"ami egyenlő a biztonsági katasztrófával" baromság

"mert még a márkásabb komolyabb okostelefonokat sem frissítik rendesen" nincs összefüggés

"úgy hogy pár hetente találnak durva sérülékenységet az android rendszerben." baromság

"Arról már nem beszélve,hogy szinte az összes dual sim-es mobil kínai vacak." itt egy óriási logikai baki van, a Qualcomm régebben nem, újabban már támogatja a dual simes kiépítést (x-szériás modemek, pl. Snapi 805-től fölfelé), de a gyártók ált. nem élnek vele (mondjuk újabban ez is fölfelé lendül, pl. csak a Motorola - Samsung (pl. Galaxy S7 edge, helló kínai vacak) - LG - Huawei négyesben 235 találatot hozott dual simre a gsmarena). Az MTK procik régóta támogatják, a gyártók ált. élnek is vele. Szóval a "dual simesség" nincs összefüggésben a "kínaisággal", sőt, a "kínaiság" nincs összefüggésben a "vacaksággal".
Ja, mondok egy titkot: minden mobil kínai, az iPhone is.

"A dual sim-es telefonok kb. 95%-a csak készenlétben kezel két kártyát" statisztika?

"amikor az egyiken beszélnek a másik lelép a hálózatról. Az átirányítás pénzbe kerül és nem is kevésbe - legalábbis nálunk." wut? Hogy jön az átirányítás a dual standby üzemmódhoz?

"Amúgy a poszt alapfelvetése eleve nettó baromság, ugyanis a külföldre szakadt nemzedékkel példálózik, azok közül is a fiatalokkal. Na pont ők azon akik mindent használnak csak telefont nem." wut?? Dolgoztam külföldön egy ideig, és piszok jól jött volna egy "dual simes kínai vacak" a Nexus mellé/helyett.

Ennyit a bullshitről.

Márk_Márk 2016.11.17. 16:30:34

@Mercel:
Minden egyes hozzászólásodban. Egy elvakult, ostoba fasz vagy.

Márk_Márk 2016.11.17. 16:36:30

@ikke i drift:
Ezek közül egyik sem valódi dual SIM-es, vagy memóriát raksz bele, vagy SIM-et. Márpedig a gyári memóriája egyiknek sem valami sok.

ikke i drift 2016.11.17. 19:28:28

@Márk_Márk:
persze, és a dobozuk is ronda.

de ez sem változtat azon a tényen, hogy ezek az aktuális csúcstelefonok és mindegyik kapható dual-SIM-es verzióban.

Márk_Márk 2016.11.17. 21:22:37

@ikke i drift:
Ja, aktuális csúcstelefon, de valójában fentiek miatt egyik sem dual SIM-es.

ikke i drift 2016.11.17. 21:36:23

@Márk_Márk:

ja, értem, persze, két SIM-et kezel mint bármelyik dual SIM-es telefon, de szerinted nem dual SIM-es, mert nem tudsz bele memóriakártyát tenni a két SIM mellé.

akkor gondolom az iphone-ok alapban zero SIM-esek a matekod szerint, mivel egyáltalán nem tudsz beléjük memóriakártyát tenni.

Márk_Márk 2016.11.17. 22:19:51

@ikke i drift:
Valóban dual SIM-es az, amibe úgy tudsz 2 SIM-et tenni, hogy mellette bővíteni is tudod, a SIM helyére meg csak SIM-et tudsz rakni.
Vannak ám ilyenek is.
Ha ennyire erős vagy GSMArénában, akkor keresgélj még egy kicsit.

Az iPhone SIM-kártyája helyére tudsz bővítőkártyát tenni?
A logika meg úgy általában bármi, amihez gondolkodni kéne, nem igazán az erős oldalad, mi?

ikke i drift 2016.11.18. 00:31:08

@Márk_Márk:

Szerintem definiálj még egy pár dolgot a világon, van rá igény, csak a többinél arra is ügyelj, hogy ne te legyél az egyetlen, aki azt a definíciót ismeri.
süti beállítások módosítása