Kínai kütyük A-tól Z-ig

Az FM transzmitterek forradalma

2018. február 24. - azolcsosag Dani

Zenehallgatás autóban? Nos, lehetőségeink e téren mindig is kissé korlátozottak voltak. Mindenki számára elérhető ugye a rádió, tehát elég csak arra az adóra kapcsolnunk, ahol kedvenc rádióműsorunk megy. Aztán persze vagy olyan zene vagy műsor megy, ami be is jön, vagy nem és csak idegesen kapcsolgatjuk a frekvenciákat.

De mi van akkor, ha saját zenénket szeretnénk hallgatni a kocsiban, és nem a rádiót? Hozott valaki bluetooth hangfalat? Esetleg telefon hangszórót?

Vagy van jack dugó az autó rádióján? Az utóbbi egyébként már egyre gyakoribb, azonban mégsem olyan kényelmes, hogy a kábelekkel kell bíbelődni. Ezt a problémát hivatottak kijavítani az olyan FM transzmitterek, mint például az Autolover vezeték nélküli LCD kijelzős FM transzmitter, valamint a DOOSL DSER107 vezeték nélküli univerzális FM transzmitter.

215227201-006.jpg

Ezek az eszközök tulajdonképpen apró rádiótornyok, melyek azt a jelet alakítják rádiófrekvenciás hullámmá, amit jack csatlakozójukon kapnak. Ez azt jelenti, hogy csatlakoztathatók bármilyen eszközre, akár okostelefonra, akár tabletre, melynek van 3.5-es jack kimenete. A transzmitterek használatához szabaddá kell tennünk autónk rádióján egy csatornát, melyet behangolunk az eszköz által használt sávszélességre, és már stream-elhetjük is eszközünkről tulajdonképpen vezeték nélküli kapcsolat segítségével a zenét autónk hangrendszerébe. Miért igazán előnyösek ezek az eszközök?

Nos, régen is léteztek hasonló megoldások, melyeknél a szivargyújtóba lehetett dugni egy átalakítót, melyen volt egy hasonló FM transzmitter és egy USB bemenet. Lejátszotta a zenét, és ennyi. A jack-es FM transzmitterek azonban lehetővé teszik, hogy kihasználjuk telefonunk vagy egyéb okos eszközünk változatos funkcióit is! Mit takar ez?

EQ, mélyfrekvenciák kiemelése, shuffle, gyors hangerőkezelés és még rengeteg egyéb. Ezek ugye az átlag autós rádióban nem megtalálható funkciók.

215227201-004.jpg

Ha már jack-es FM transzmitterr-e adjuk a fejünket, akkor érdemes a DOOSL DSER107 mellett dönteni, mivel nincs alapzaja és nagyobb bitsűrűségű zenéket is képes torzítás nélkül közvetíteni.

És mit nyertünk ezekkel a párezer forintos készülékekkel? Szólnak kedvenc zenéink az autóban, nincsenek kábelek, és még a vezetés is kényelmes és élvezetes!

A bejegyzés trackback címe:

https://azolcsosag.blog.hu/api/trackback/id/tr4013693738

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SomiTomi · http://somitomi.blog.hu 2018.02.24. 17:37:35

Nem akarom elvitatni az FM transzmitterek érdemeit, mert én is használtam ilyet egy időben, de azért a tizenéves autónk gyári magnója a véletlen sorrendű lejátszást kivéve tudja az "átlag autós rádióban [sic] nem megtalálható" funkciókat. Illetve a "gyors hangerőkezelés" az nem tudom mifene lehet azon kívül, hogy van rajta hangerő gomb.
Akinek meg vonalbemenete van, az szerintem hülye lesz transzmitterel bíbelődni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.02.24. 17:59:49

"melyet behangolunk az eszköz által használt sávszélességre"

Frekvenciára

"nagyobb bitsűrűségű zenéket is"

Nagyobb bitrátájú

Duplaxiii 2018.02.24. 19:11:06

OK, sok régi Dacia, Lada rádiójához jó ez, nekem volt kazettás is, ahol egy dummy kazetta ment a magnóba és a kilógó jack mamába dughattam a lejátszandót.
Ma azonban (valójában már évek óta) szinte minden modern autónál a gyári cuccok is nem csak jack mamával, hanem már usb porttal is fel vannak szerelve...
De mondom, régi autó, lopott rádiómagnóval, ideális ez a megoldás.
(Mondjuk 2000-ben HDD rack + transmitter kombó ment az autóba, a rádión beállítottan a frekit, aztán működött. Este hazavitted a HDD-t, bedugtat a gépedbe és rendezhetted a zenéidet vagy a melókat érted el. Másnap meg a melóhelyen is használhattad.
De az igazi az volt, hogy rádumálhattál szpíkerdumákat, például a megdöntendő csajnak készíthettél műsort, és a autózás közben volt saját rádióadód is. A csaj meg magától megdőlt... 18 éve...)

BizA-i-Rr 2018.02.24. 23:12:35

És mindennek tetejében tökéletesen illegális. Legalábbis szinte biztos, ismerve a kínai cumókat.

Gino 2018.02.25. 08:14:01

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Szerinted mi a különbség a bitráta és a bitsűrűség között?

Persze ettől függetlenül a cikk nem sem túl értékes.
Több telefonon már eleve nincs jack dugó, amelyiken meg van, az sem biztos, h igazán hasznos. Az enyémben pl nem marad benne a csatlakozó a szilikontok miatt, de szétvágni sem szeretném.
Ráadásul semmivel sem kevesebb a bíbelődés ezzel a telefonból kilógó izével. Nehéz elhinni, hogy a gazdája csörgéskor nem fog hozzányúlni, ha pedig igen, akkor remélem nem mögöttem fog autózni.

Van USB-s transmitter, ami ezerszer kényelmesebb, ki se kell venni a szivargyújtóból.

De ha már cikk íródott, akkor jobb lett volna egy bluetooth transmittert bemutatni.
Nem Az is maradhat a szivargyújtóban, a telefonon csak egy gombnyomás a csatlakozás és még a telefont is felveszi kihangosítja...

Az már csak hab lenne a tortán, ha a minőségről érdemben is tudna mondani valamit a cikkíró, ugyanis ezeknek az alapzaj mellett van egy másik rosszabb betegségük is. Az pedig a frekvenciaátvitel, ezért elég tompán szólnak.

Inkább olvastam volna egy olyan darabról, ami ezt kiküszöböli.

Serivor 2018.02.25. 09:20:06

Nem derült ki, honnan kapja a villanyt az eszköz, ha nem a szivargyújtóból.
Azért pár funkció kéne még: A számok előadójának, címének megjelenítése a rádió kijelzőjén (rds funkció), telefon kihangosítás bluetooth-szal, pen-drive vagy memóriakártya lejátszása, satöbbi.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.02.25. 10:47:09

@Gino:

"Szerinted mi a különbség a bitráta és a bitsűrűség között?"

Szerinted?

Gino 2018.02.25. 11:17:11

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Szerintem egy audiofájlnál semmi.
Arra számítottam, h majd te megmondod.

dr. mesterséges színezék 2018.02.25. 11:48:57

Egy szivargyújtós, -USB-s FM-zsebadótoronnyal viselem el a heti vezetésadagomat. Zenére csak azért alkalmas, mert a külső zajtól egyébként se számíthat az ember minden audiofilt kielégítő minőségre (aki pedig a hangerővel kizárj a külső zajt, az remélhetőleg előbb felfordul, mielőtt megölne valakit). Hangoskönyvre, felvett színházi közvetítésre teljesen megfelel, feltéve, hogy az ember soha nem akar vissza- vagy előretekerni, azt ui. nem csak az enyém nem tud, de általában nem tudnak. Aki ilyenre vágyik, jobban jár egy ötezer forintos, levedlett telefont mp3-lejátszójának kihangosításával.

Ami lényegesebb: az FM frekvenciák annyira túlhasználtak az országban, hogy az M3-ason végighaladva egyetlen csatorna sincs, amit ne interferálna felül vmelyik hivatalos adó - a 87.5MHz a legkevésbé érintett, de abba is beköszön 1-2 szlovák és magyar műsor a Mátra környékén, Pest megyében pedig dombonként változhat, hogy permanens ima vagy ganxta rap színesíti a fedélzeten kiválasztptt műsort.

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2018.02.25. 12:46:12

gyerekek... egy bluetoothos autórádió, a gagyibb verzióból is 100x jobb minőséget és kényelmet ad ennél, kb 15 ezer az aliról...

dr. mesterséges színezék 2018.02.25. 13:31:11

@Eltévelyedés: Nyilván, sőt még elegánsabb megoldás is létezik, de mind a front bontásával jár, és az ember pont olyan járgányokon kényszerül ezekre a megkerülő megoldásokra, ahol egy ilyen művelet cserék láncreakciójához vezethet, vagy (mint nálam) a front egy monolit, abba legfeljebb lyukat fűrészelni lehet nem gyári elemnek, vagy eldobni, és a huzalozást nézni.

]{udarauszkasz 2018.02.25. 16:02:39

@dr. mesterséges színezék: Nalam is ez a gond a 2003as Punto Abarth-al. Gyakorlatilag a radioval egybeszerelt muszerfal, meg cede (CD,bammeg!) lejatszo. Pedig ez mar 2003ban is elegge tulhaladott megoldas volt, mp3 mar akkor is javaban dolgozott a keszulekeken. AUX kimenetes mp3 lejatszok mar akkor is leteztek, csak epp az AUX bemenet nem jott divatba valamiert. Pedig praktikus, telo kihangositasra is megteszi. Mar par eve megvan a Punto, de zenet hallgatni azota se tudok benne. Az Audin meg az antenna tort le.
Szoval az Audin csak sajat zene szolhat, a Punton meg csak radio.

nick papagiorgo 2018.02.25. 17:02:09

@dr. mesterséges színezék:
frekvencia: vagy nagyon alul, vagy nagyon felül :)
engem a mellettem elhaladók is be tudnak zavarni pl.

Egyébként én is az usb-s megoldásra esküszöm. Azon is van equalizer, sőt távirányítót is adnak hozzá, aminek elsőre sok teteje nincs (a kezednél van maga az eszköz, ugyebár), viszont van rajta kb 20gomb, nem mintha én ezeket használnám, de jól néz ki :)
Jackdugós nem érdekel, annak nincs saját energiaellátása (meg kell hajtani valamilyen táppal), összevissza lógó zsinórokat meg nem szeretek a kocsiban.

Egyébként egy "átlagautósnak" kb tökmindegy, hogy mi szól, kazetta, cédé, FM-transmitter vagy telefonról áttett zene. Aki audiofil, annak meg ez egy párszázezer forintos beruházás lesz, mert a fejegységtől a hangfalakon át az összekötő zsinórokig mindent ki kell cserélni - csak a munkadíj egy százas komolyabb helyen, plusz a beépítendők...

parasztgyerek 2018.02.25. 17:26:41

A ma kapható olcsóbb (8-10-15 ezer forintos) autórádiókon már van USB csatlakozó, abba beledugsz egy pendrájvot, amire kb 600 számot rögzíthetsz mappákba szortírozva és kezelheted a rádió kezelőszerveivel. Léptetheted, mappát válthatsz, satöbbi.

nick papagiorgo 2018.02.25. 17:37:26

@parasztgyerek:
már ha olyan autód van, amiben a rádiót ki lehet cserélni :)
Nekem egy Toyota Corollám van, beépített kazettás magnóval (újabb modelleken ezt cd-re cserélték, de az se játszik mp3-at....). A fejegység meg egyben a fedélzeti komputer is. Azt az életben nem lehet cserélni semmire :)

]{udarauszkasz 2018.02.25. 17:46:04

@parasztgyerek: 2003as Punto Abarth. Ha abba beleteszel egy ilyen radiot, akkor megadhatod a telefonszamodat, mert erdekelne, hogy csinalod. De szazezreket nem adok ki erte, az is biztos.

parasztgyerek 2018.02.25. 18:31:18

Hát igen, gyári rádió esetén nem működik a dolog. Esetleg valamilyen MP3 adapter segíthet (Xcarlink, Yatour, stb). Nem olcsó, viszont nincs torzítás, alapzaj, szörcsögés és rádiózavar, csak abszolút CD minőség.

dr. mesterséges színezék 2018.02.25. 18:38:41

@nick papagiorgo: Arról a távirányítóról én is azt gondoltam, hogy a következő hulladékudvaros körben kidobom, aztán kiderült róla, hogy van rajta albumléptető funkció, ami az alapegységen nincs. Ez kincset ér, amikor a fájlrendszer könyvtárainak rendezetlen beolvasása miatt X és Y könyv között egyesével kellene végigléptetnem az Alan Parsons Pjt.-összesen.

GyMasa 2018.02.25. 19:10:46

Amúgy, mondjuk az elég súlyos, hogy az autóipar mekkora mértékben el van még ma is maradva ezen a téren.
Pl. ki a tököm használ még DVD-t?
Főleg, ki veszi meg plusz 700 EUR-ért a DVD váltós multimédiás fejegységet?

dr. mesterséges színezék 2018.02.25. 20:19:21

@GyMasa: Az mp3 csak tavaly lett public domain - a nagy gyártók adták be utoljára a derekukat, hogy licenszdíjat fizessenek a lejátszójuk korszerűvé tételére, inkább hugyoztak az széllel szemben. Szerintem most is kapható, de pár éve biztosan a polcokon volt Philips, ami 3-4x került többe, és feleannyit tudott úgy nevezett noname (név nélkül IS az igényeket kiszolgálni képes) gyártók darabjainál: hogy csak CD-t tudott, az hagyján, de még egy nyamvadt újraírható lemezre se tudott többet nyilatkozni annál, hogy "No Disc".

A járgánybizniszben meg mindig is ment és menni is fog a parasztvakítás: "soha vissza nem térő alkalom, hogy alapfelszereltségben esetleg még CD-lejátszót is kaphatsz... némi felárért még hatlövetűt is... pofátlan felárért pedig akár még azt a csillagászati technológiát is tudni fogja, amit egy 6000 forintos mp3/wma lejátszó!"

]{udarauszkasz 2018.02.25. 20:20:49

@GyMasa: Az enyemekben CD valtok vannak. CEDE,bameg :D (gyartanak meg cedet 2018ban? %Đ)

]{udarauszkasz 2018.02.25. 20:22:00

@dr. mesterséges színezék: Azert az AUX bemenetet mar jo reg beletehettek volna, vagy az is licenszdijas?

lionking 2018.02.25. 20:32:35

uh inkább ne hallgassak zenét mint egy ilyen tré vacakkal
monnyuk nálam a hang az autóban is kb 300 szorosába van, mint egy ilyen izéé de legalább minőség
Miután a fél életem abban töltöm..

Pöff 2018.02.25. 20:36:00

A renault egészen 2010-ig kazettást adott a fapad Clio 2-hőz még a nyugati piacon is.
Pedig már 2006-ban is kurva gáz volt.
Nekem is gyári kazettás volt, azt cseréltem Gyári CD-re és gyári mp3-ra.
nekem nem jön be ez a gagyi kínai csillogó villogó hülyegyerek szint, a távvezérlő elvesztéséről nem is szólva.
Pedig egy rémálom volt beszerezni használt piacról, mert annyira ritka a jó állapotú.
végül is szervízhez képest féláron sikerült hozzájutni.

Viszont rájöttem, hogy a kazettát könnyebb kezelni a kocsiban, nincs karc, nem esik le, nem kell tárolni védeni, sőt valahogy élvezetesebb is
mindegy van MP3 cd tárként
Meg hát CD-t még tudok írni..kazettát már beszerezni se nagyon lehet, nem hogy másolni...

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2018.02.25. 20:41:05

@dr. mesterséges színezék: Hát, a nagy front monolitot mindenhol meg lehet bontani, két hónapja magam csináltam. Alatta ugyanaz a rack-es rendszer van, majd vissza kell pattintani a burkolatot.

dr. mesterséges színezék 2018.02.25. 21:15:38

@]{udarauszkasz: Azt nem tudom, de az AUX hiánya kitűnő lehetőséget nyújt felkínálni a feláras "luxust".

dr. mesterséges színezék 2018.02.25. 21:17:59

@lionking: Remélem, ennyi pénzért neked a menetszél és a forgalomzaj is korrekt kvadrofonban szól.

dr. mesterséges színezék 2018.02.25. 21:23:43

@Eltévelyedés: Az nem kérdés, hogy le lehet-e szedni, és az se, hogy alatta ott vannak-e a fakkok: a kérdés az, hogy mit érek azzal, hogy a fakkban kicserélek valamit, és visszateszem rá a borítást, ha ezzel lehetetlenné teszem, hogy kezeljem azt, amit alá tettem... hacsak ki nem fűrészelem a lyukat szükséges.

Mindegy, most, hogy újra előjött (mármint nekem újra) a téma, felhívom őket, hátha az az egyetlen modell, ami kompatibilis lehet, tényleg az: shop.dension.com/hu

GyMasa 2018.02.25. 23:25:08

@]{udarauszkasz:
Nekem egyszer 2012-ben kellett Németországba autózni. Egy bérelt Opel Astra-val mentem.
Az is csak eredeti CD-t tudott olvasni, se írott CD-t, se mp3 CD-t nem tudott olvasni.
Se' USB, se semmi.

GyMasa 2018.02.25. 23:27:45

@dr. mesterséges színezék:
Jah, de a Dension soha nem a filléres áráról volt híres...

dr. mesterséges színezék 2018.02.25. 23:45:32

@GyMasa: Nem is az ár vonz, hanem az, hogy akármilyen autovillanyászt sem könnyű leakasztani; olyat, aki megérti, hogy mit szeretnék és jól meg is csinálná, még nehezebb: azt remélem, hogy a konkrét termék szerelgetésében járatos saját emberük visszahozza a vámon azt, ami a réven elvész.

lionking 2018.03.02. 00:00:54

@dr. mesterséges színezék: nyugodtan irigykedj, neked olyan sosem lesz :)