Kínai kütyük A-tól Z-ig

Ütött az óra, legalábbis a Google szerint!

2017. szeptember 13. - azolcsosag Dani

2017 év végéig, azaz ebben a cirka négy hónapban több, mint húsz új, Android Wear 2.0 futtatására képes okosórát dob piacra a Google, az ismert gyártókon túl, divatcégekkel, és hagyományos órakészítő manufaktúrákkal együttműködésben.

android_wear_2_03.jpeg

Diesel, Emporio, Fossil, Hugo Boss (még mindig egy tech oldalt olvasol, igen), Tag Heuer, Montblanc, Casio okosketyegői is a csőd szélén állnak, tehát ezzel a jelenséggel nem csak a keresőóriásnak kell megküzdenie. Éppen ezért állt össze a vállalat a fent felsorolt elismert cégekkel, hogy együtt valami egészen különlegeset alkossanak.

A tervezett órák egy része kifejezetten divatkiegészítőnek készül, míg egyes típusok abszolút sportalkalmazásra teremtettek. A cél tehát, hogy minél szélesebb körben kapjanak rá a vásárlók az okosóra, Google adta előnyeire.

A februárban bemutatkozott Android Wear 2.0 barátságot kötött a kerek kijelzővel, ami nem egy utolsó szempont, mivel a befutó kollekciók ilyen számlappal dolgoznak. A tervezők ezen kívül behozták az Android Pay lemaradását, ami már támogatja az NFC alapú készülékeket, s a Google Assistant is helyet kapott a platformban. Utóbbi nem baj, ha összeszedi magát, mert Amazon Alexa hasítása döbbenetes mértékű, pláne azóta, amióta a cég bejelentette: összerakják a Microsoft saját megoldásával, a Cortanával, amijük van.

android_wear_2_0.jpg

Igaz a platform azonos lesz az érkező modellekben, de a tervezők saját funkciókkal kívánják megkülönböztetni termékeiket, ha a külső jegyek nem lennének elegendőek.

Michael Kors költeményeiben például a My Social alkalmazásnak hála a virtuális számlapot az Instagramról, Facebookról behúzott képekkel lehet személyesebbé tenni. A Louis Vuitton Tambour Horizonján elérhető LV Guide, vagy My Flight appjai se semmik, melyek összegyűjtik (a teljesség igénye nélkül) a repterek adatait, az indulások, érkezések dátumait, és az utazásokkal kapcsolatos összes releváns információt.

Az érkező kütyük ára széles skálán fog mozogni 200 dollártól egészen 6200 euróig, igaz utóbbinál gyémánt berakás is dukál.

android_wear_2_01.jpg

A júniusi adatok szerint jelenleg az okosórák piacán a dobogó felső fokán a Xiaomi áll, olcsó, és egyben stabilan üzemelő készülékeivel. A második helyezést az Apple szerezte meg magának, borsosabb árral rendelkező, de megbízható kütyüivel, míg a Fitbit sportkarpereceivel jól mutat a harmadik helyen.

A Google messze-messze lemaradva kullog a mezőny mögött, s nagy kérdés, hogy Google Assistant ide, trendi külső oda, vajon aki eddig sem kedvelte az Android Wear platformját,  az változtat-e? A legtöbb kritikát egyébként a rövid akku idő miatt kapják a droidos készülékek, s valószínűleg ez a probléma a soron következő modelleknél is fennáll majd, pláne, hogy a vékony külsőnek nagyjából ez az ára.

Mindenesetre a Google szerint ütött az óra, a csuklók meghódítására, az idő pedig eldönti majd, hogy sikerül-e a vállalkozás.   

A bejegyzés trackback címe:

http://azolcsosag.blog.hu/api/trackback/id/tr7612827098

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.